Ezt tesszük a bolygónk érdekében 🌎

A Revolut és a fenntarthatóság

A Revolut átalakítja azt, ahogyan az emberek használják a technológiát és interakcióba lépnek vele, és formálja a jövő pénzügyi tevékenységét és életmódját. A jövő vállalatának azonban minden tekintetben hozzá kell igazodnia a jövő szükségleteihez – nemcsak a gazdasági szükségletekhez, hanem bennünket körülvevő világ környezetvédelmi és társadalmi szükségleteihez is. Vagyis az a küldetésünk, hogy a Revolut minden tevékenysége a globális fenntarthatóság legfőbb szempontjára épüljön.

Küzdelem a klímaváltozás ellen

A klímaváltozás mára realitás, mindnyájan kénytelenek vagyunk szembesülni vele, és mindnyájan felelősek vagyunk közösségünk életkörülményeiért és a bolygónk egyensúlyának helyreállításáért. Az első valóban globális pénzügyi szuperapp kialakítása során ügyelünk a fenntarthatóságra, és arra is, hogy ügyfeleink minél kisebb környezetkárosító hatást fejtsenek ki, ezért a lehető legnagyobb mértékben lecsökkentjük a mi ilyen hatásunkat. Kötelességünknek tekintjük, hogy motorjai legyünk a változásnak, ezért büszkén csatlakoztunk 2021-ben a Tech Zero kezdeményezéshez, amelyben olyan brit és globális technológiai vállalatok vesznek részt, amelyek készek rá, hogy a technológia, az adatok és a tudomány fegyverével megküzdjenek a klímaválsággal.

A szénlábnyomunk mérése

Minden szolgáltatásunkat digitálisan nyújtjuk, nincsenek fizikai bankfiókjaink, ennek köszönhetően korlátok között tudjuk tartani a létesítményeinkből származó károsanyag-kibocsátást. Rendes üzleti tevékenységünk persze ennek ellenére hozzájárul a klímaváltozáshoz, ezért létesítettünk partneri kapcsolatot a Watersheddel, amely segít valós időben mérnünk a karbonlábnyomunkat, a környezetre kifejtett hatásunkat csökkentő stratégiák kialakításában üzleti tevékenységünk minden területén, és kimutatást készít az általunk kibocsátott üvegházhatású gázokról. A szénlábnyomunkat szabványos eljárásokkal mérjük, a Greenhouse Gas Protocol alapján, és számításainkban figyelembe vesszük a teljes, 1., 2. és 3. körbe tartozó károsanyag-kibocsátást.

Szénlábnyom

Károsanyag-kibocsátás

  1. 1
    1. kör

    közvetlen kibocsátás – kevesebb, mint 1%-a a szénlábnyomunknak

  2. 2
    2. kör

    Közvetett kibocsátás, például az általunk megvásárolt elektromosság előállítása – kevesebb, mint 5%-a szénlábnyomunknak

  3. 3
    3. kör

    A nem a Revolut tulajdonában lévő beszállítók általi kibocsátás – 95%-a a szénlábnyomunknak

A szénlábnyom részletezése

Alább látható a 2020-as szénlábnyomunk fő kategória szerinti bontásban. Vállalatunk még mindig nagyon gyorsan növekszik, ezért azt akarjuk, hogy mindenki lássa, hogyan változik időben a tevékenységünk hatékonysága. A szénlábnyomunkat a „tCO2/1 millió USD árbevétel” mértékegységben tesszük közzé, célunk, hogy a szénlábnyomunkat és az árbevételre vetített szénlábnyomunkat is csökkentsük. A 2020-as szénlábnyomunk 60 tCO2/1 millió USD árbevétel volt, ami 34%-os esésnek felel meg 2019-hez képest.

A CO2-lábnyom kategória szerint (2020)

2019-hez képest 34%-kal csökkent a szénlábnyomunk 2020-ban

• Az Áruk és szolgáltatások kategóriába a beszállítóinktól beszerzett árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos kibocsátás tartozik. • A Termékek az általunk az ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatásokat jelölik. • Az Irodák a világ különböző részein működő irodákra utal. • Az Alkalmazottak az otthon dolgozó, bejáró stb. alkalmazottak által generált szénlábnyomot foglalja magában. • A Felhő a felhőbeli számítástechnikai platformok általunk való használatát összegzi.

A környezetkárosító hatásunk csökkentése

2020-ban a világjárvány megváltoztatta a tevékenységünket. Ebből eredően a 2019-es és a 2020-as számokat is figyelembe vesszük, hogy helyes alapadatokra tegyünk szert, és a Watershed segítségével kidolgozzuk a jól átgondolt csökkentési stratégiát. - Csomagolásunkat átalakítottuk: kisebb az anyagfelhasználása, nem tartalmaz műanyagot, és teljesen újrahasznosítható. - Az irodai hulladékot minden telephelyünkön szelektíven gyűjtjük és újrahasznosítjuk. - Technológia cégként nagyon fontos számunkra, hogy mit csinálunk az informatikai berendezéseinkkel, ebből ered, hogy amikor csak lehet, eladományozzuk vagy felújítjuk a feleslegessé vált elektronikus berendezéseket az életciklusuk végén. Ha sem felújítani, sem újrahasznosítani nem lehet egy elektronikus berendezést, akkor is ügyelünk rá, hogy ne szemétlerakóban végezze, és előírásosan szabadulunk meg tőle. - Dolgozónk rugalmas munkavégzési lehetőségének köszönhetően csökkentjük az irodáink méretét. - Minden egyesült királyságbeli munkatársunk részt vehet a kerékpáros munkába járást támogató Cycle to Work programban, ezzel elősegítve a környezetbarát közlekedést.

Partneri kapcsolatok és adományok

Megkönnyítjük ügyfeleinknek, hogy kivegyék a részüket a változásból. Folyamatosan támogatjuk olyan civilszervezetek és csoportok tevékenységét, amelyek a klímaváltozás megállítására törekednek, és adománygyűjtő kampányokat szervezünk számukra, továbbá segítjük a háborús menekülteket, és pártfogoljuk a teljes jogegyenlőség ügyét. Együttműködünk a fenntarthatóságért dolgozó globális és helyi jótékonysági szervezetekkel, amilyen például a WWF, a Rainforest Alliance és az Open Cages, és a Revolut Adományok platformmal segítünk nekik adományt gyűjteni. Tudtad, hogy a Revolut ügyfelei már több mint 1 millió fontot adományoztak a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a klímaváltozás ügyéért küzdő jótékonysági szervezeteknek? És ez a szám egyre csak nő!