A Revolut és az adathalászati kísérletek

Lehet, hogy az utánzás a hízelgés legőszintébb formája, de az elfogadhatatlan, hogy bűnözők a Revolut munkatársainak adják ki magukat azért, hogy hozzájussanak a számlád adataihoz. Szerencsére 15 milliós Revolut-közösségünk gyorsan felismeri a csalókat, és egyesült erővel minden eddiginél többet kapunk el közülük, gyorsabban, mint bármikor.

Ez az oldal áttekintést nyújt arról, hogy milyen óvintézkedéssel védünk a Revolutnál az adathalász támadásoktól, illetve a manipuláció és a lopás más formáitól. Arról is tájékoztatással szolgál, hogy te magad mit tehetsz a védelmedért.

Mi az az adathalászat?

Az adathalászat – a legtöbb online csaláshoz hasonlóan – azt jelenti, hogy bűnözők hazugsággal, megtévesztéssel és manipulációval megpróbálnak hozzáférni a számládhoz. A legtöbb esetben a Revolut alkalmazottainak adják ki magukat, és megkísérlik elhitetni veled, hogy az ügyfélszolgálati csapatunk tagjai. Olyanok is vannak, akik úgy tesznek, mintha a Revolut hivatalos partnercégénél dolgoznának, sőt, akár hiszed, akár nem, egyesek automatikus chatrobotnak tettetik magukat.

Az adathalászatnak az a célja, hogy a számlád adatainak kiadására vegyenek rá, például a jelszavad, a PIN-kódod, a kártyaszámod közlésére. A csalók szinte mindig egy kéretlen üzenettel keresnek meg, azt állítják, hogy valamilyen probléma áll fenn a számláddal. Mi sosem teszünk ilyet.

Így védheted magad

Az ezt követő szakaszban részletesen bemutatjuk, hogy mi milyen óvintézkedésekkel segítünk megőrizni a biztonságodat, de neked is van ebben szereped. A következőkben emlékeztetünk a legfontosabb dolgokra.

  • A Revolut munkatársai – még azok is, akik az alkalmazáson belüli csevegési támogatást igénybe veszik – soha nem fogják kérni az alkalmazáshoz tartozó PIN-kódodat, a kártyád PIN-kódját vagy bármilyen másik jelszót.Ha valaki azt állítja magáról, hogy Revolut alkalmazottként kéri ezek közül bármelyiket, készíts egy képernyőképet, és azonnal jelentsd az alkalmazáson belüli csevegésen keresztül.
  • Mi kizárólag az alkalmazáson belüli csevegési támogatásunkon keresztül kommunikálunk veled fiókod adatairól.Ha e-mailes kommunikációra is sor kerül csapatunk egyik tagjával, először az is minden esetben a chat-támogatáson keresztül kezdődik meg.
  • Mindig az alkalmazás legfrissebb verzióját használd (töltsd le az Apple App Store vagy a Google Play Store segítségével).
  • A Revolut nem nyújt támogatást a közösségi média csatornáin, vagy partnerügynökségeken keresztül. Amennyiben az alkalmazáson kívül lépsz valakivel kapcsolatba, vagy az alkalmazáson kívülről lépnek kapcsolatba veled, biztosan tudhatod, hogy egy csalóval állsz szemben.

Így védünk

A Revolutnak több csapata is dolgozik a számlád biztonságának megőrzésén. A következőkben bemutatunk néhány olyan dolgot, amit az adathalász támadásoktól való megvédésedért teszünk – és te is közreműködhetsz ebben.

  • Ujjlenyomat-azonosítás – A Revolut lehetőséget ad arra, hogy az ujjlenyomatoddal jelentkezz be a fiókodba. Ez a fiók biztonságának megőrzése érdekében javasolt egyes helyzetekben.
  • Testreszabható funkciók – A csalás kockázatának csökkentése érdekében kikapcsolhatod Revolut kártyád bizonyos funkcióit. Ez magában foglalja az e-kereskedelmi fizetések, az ATM-ből történő fizetések, az érintés nélküli és az ujjlenyomattal történő fizetések letiltását.
  • Eldobható virtuális kártyák – A fizikai kártyákon kívül eldobható virtuális kártyákat is hozzáadhatsz fiókodhoz. Ezek a kártyák megsemmisítésük előtt egyszer használhatók online fizetésre, ezután a kártyaszám lecserélésre kerül. Ezáltal azok többszöri felhasználása nem lesz lehetséges.
  • “Sherlock" csalás elleni rendszer – Ezt a rendszert arra használjuk, hogy valós idejű figyelmeztetéseket kapjunk a csalásgyanús tevékenységekről, lehetővé téve a gyors közbelépést.
  • 3D Secure – Az egyes e-kereskedelmi fizetések után (kereskedőtől függően) mobil értesítést kapsz a Revoluttól, amelyben felkérünk, hogy jelentkezz be fiókodba és ellenőrizd le a fizetést.

Nincs olyan biztonsági rendszer, amely mindig 100%-ban megbízható, ezért nagyon fontos, hogy mindenki – vagyis te és a Revolut mindegyik munkatársa – folyamatosan éberen ügyeljen a biztonságra.

Fogadd meg az ezen a lapon olvasható tanácsokat, és jobb eséllyel tudod elkerülni a csalókat. És minidig ügyelj rá, hogy a Revolut app legújabb verziója legyen nálad telepítve.