Sokszínűség és befogadás
A Revolut célja, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos folyamatok mindenki számára tízszer egyszerűbbé és hasznosabbá váljanak. Tudjuk, hogy ehhez az is szükséges, hogy a munkaerőnk tükrözze sokszínű ügyfélkörünket.

Munkakörnyezet
A világ minden táján keressük a legtehetségesebb embereket, és befogadó munkakörnyezetet teremtünk, hogy rendelkezésünkre álljon minden kivételes készség és kreatív energia, amely az igazán nagyszerű termékek és szolgáltatások megalkotásához szükséges. Meggyőződésünk, hogy az inkluzív munkakörnyezetben mindenki a lehető legtöbbet hozhatja ki magából, így kiemelkedő szolgáltatásokat nyújthatunk az ügyfeleinknek. Arra törekszünk, hogy munkatársaink minden tapasztalatát felhasználjuk a döntéshozatali folyamatunk során. Hiszünk az esélyegyenlőségben, célunk, hogy az egyéni adottságok és készségek alapján keressük, képezzük és léptessük elő munkatársainkat.

Folyamatos innováció
Számos közösségi szervezettel és tudományos intézménnyel dolgozunk együtt, amelyek segítenek összekötni minket a legkülönbözőbb hátterű és földrajzi területeket képviselő tagokkal, hallgatókkal és öregdiákokkal. Mindig szem előtt tartjuk az innovációt, és támogatjuk a nagy ötleteket, bárhonnan származnak is. A sokszínűség, a befogadás és a Revoluton belüli csapatszellem terén is a legjobbra törekszünk.
Céhek
Nők a Revolutnál
A Nők a Revolutnál elnevezésű kezdeményezés célja az esélyegyenlőség előmozdítása, a nők véleményének hallatása, és olyan vállalati kultúra megteremtése, amelyben minden nőnek lehetősége van arra, hogy kiváló teljesítményt tegyen le az asztalra.
Jólét
Jólléti programunkkal arra ösztönözzük alkalmazottainkat, hogy törődjenek magukkal, és alakítsanak ki egy olyan pozitív munkakörnyezetet. Csak így találhatják meg az egyensúlyt a munka és a magánélet között.
Pride
A Revolut ünnepli az egyéniséget, támogatja mások elfogadását, illetve egy olyan befogadó munkakörnyezet kialakításán dolgozik, ahol az LMBTQIA+‑közösség tagjai teljes mértékben kibontakozhatnak.
Reach
Biztonságos teret nyújtunk a kulturális örökséget taglaló beszélgetések számára, mentorálási lehetőségeket kínálunk, és örömmel fogadjuk a különböző háttérből érkező tehetségeket.
Szülők és gondviselők
A Szülők és gondviselők című program támogatja az alkalmazottakat abban, hogy a családi élet tekintetében eleget tudjanak tenni a rájuk háruló feladatoknak.
Kultúránk
Hiszünk abban, hogy a Revolutnál két tényező elengedhetetlen a sikerhez: a munkatársaink és a kultúránk. Hiszünk abban, hogy a nagyszerű kultúrában tevékenykedő briliáns emberekkel érhetjük el a legjobb eredményeket.

Ismerd meg az értékeinket!
Never Settle, Think Deeper, Get it Done, Dream Team, Deliver Wow
- Teljesítmény
Az ötletek nagyszerűek, de a kivitelezés nélkül nem sokat érnek. Épp ezért a Revolutnál a tiszteletet küzdés és verejték árán vívjuk ki.
- A VÁÓ-faktor
Szeretünk új termékeket létrehozni, melyekkel örömet okozhatunk az ügyfeleinknek.
- Álomcsapat
Hiszünk abban, hogy a győzelem kulcsa a sokszínű csapatok létrehozása, amelyekben briliáns, céltudatos emberek dolgoznak, akik lebontják a korlátokat.
- Nincsenek félmegoldások
Folyamatosan hajtunk, újragondolunk és átdolgozunk, hogy 10x messzebbre jussunk onnan, ahol most vagyunk. Nem ijedünk meg – és mindig a következő nagy dolgot keressük.
- Mélyebb gondolkodás
A döntéshozatalban a logikai észérvek és a józan ész a legfontosabbak. Mindent megvizsgálunk, akár a mikroszkópnyi részleteket is. Ha valamit nem tudunk – feltételezünk, adatokat gyűjtünk, és újra átgondoljuk a dolgot.
A Revolut Insider megismerése
Álláslehetőségek
Nézd meg, milyen szabad pozíciók várnak a Revolut irodáiban világszerte!
Munkakörök megismerése


