Magatartási kódex

Küldetésünk, hogy újragondoljuk a világ pénzügyeit. Hogy mindenki számára egyszerűbbé, hasznosabbá és kifizetődőbbé tegyük. Mindannyiunknak megvan a maga szerepe a világ első pénzügyi szuperappjának létrehozásában. Ez a Magatartási kódex biztosítja, hogy a helyes úton jussunk el céljaink megvalósításáig.

Nik Storonsky vezérigazgató üzenete

Hisszük, hogy a csodálatos csapat, melynek tagjai egy őszinte és színvonalas környezetben dolgoznak együtt, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy nagyszerű termékeket és szolgáltatásokat tudjunk kínálni ügyfeleinknek. Tudjuk, hogy az egymás iránt tanúsított viselkedésünk döntő fontosságú a siker szempontjából. Magatartási kódexünk meghatározza azokat az elveket, amelyeknek viselkedésünket és döntéseinket vezérelniük kell. Igen, ez talán egy kicsit túl formális, de annak kell lennie, hiszen csak így biztosíthatjuk, hogy mindannyian integritással és ügyfeleink, érdekelt feleink, munkatársaink és közösségeink érdekeit szem előtt tartva cselekedjünk.

Vízió, értékek és magatartás

Célunk az, hogy létrehozzuk a világ első pénzügyi szuperappját. Ehhez azonban nélkülözhetetlen egy briliáns álomcsapat, egy Dream Team összeállítása és megtartása, melynek tagjai boldogok és ki tudnak teljesedni a munkájukban. A vállalati kultúránk igyekszik mindenekelőtt hű maradni az értékeinkhez. Mindenki felelősséget vállal a tetteiért. Mindenkit arra bátorítunk, hogy hallassa a hangját, törekedjen a kiválóságra és mindig helyesen cselekedjen.

Minden munkatársunktól elvárjuk, hogy betartsa a szabályozó hatóságaink által meghatározott magatartási szabályokat:

  • Tisztességesen cselekedni
  • Igazságosan bánni az ügyfelekkel
  • Megfelelő szakértelemmel, gondossággal és körültekintéssel cselekedni
  • Nyitott és együttműködő hozzáállás a szabályozó hatóságok munkájához
  • Betartani a megfelelő piaci magatartási normákat
.

A magatartáshoz való hozzáállásunk

Hírnevünket a munkatársaink és a velünk üzleti kapcsolatban álló emberek bizalmának és integritásának köszönhetjük. A Revolutnál minden munkatársunktól elvárjuk a legmagasabb etikai és jogi normák betartását, ahogyan azt globális és helyi szabályzatunk és eljárásaink meghatározzák. Hírnevünket csak úgy őrizhetjük meg, ha mindig helyesen cselekszünk.

Főbb útmutatások a Revolut alkalmazottai számára

  • Szabályzatok és eljárások
  • Munkavállalói kézikönyv
  • Egy felület, ahol felszólalhatsz
  • A felettesed
  • Kockázati és megfelelőségi helpdesk
  • Jogi helpdesk
.

Az ügyfeleink

Számunkra ügyfeleink az elsők. Minden termék és szolgáltatás, amit készítünk, az ő igényeikből indul ki, nem pedig a sajátjainkból. Ha igazán megértjük ügyfeleinket, akkor olyan kiemelkedő termékeket tudunk nyújtani, amelyek értük és a pénzükért dolgoznak.

Így kell kinéznie:

  • Tevékenységünk középpontjában mindig ügyfeleink állnak
  • Meghallgatjuk és figyelembe vesszük igényeiket
  • Termékeinket úgy tervezzük, hogy könnyen használhatóak legyenek
  • Segítünk ügyfeleinknek, hogy kihozhassák a maximumot a termékeinkből és szolgáltatásainkból
  • Emberként és nem robotként szólunk hozzájuk
  • Sosem feledjük, hogy ügyfeleik valódi emberek, egyedi körülményekkel
  • A panaszaikat és kérdéseiket gyorsan és tisztességesen orvosoljuk
  • Tiszteletben tartjuk és megvédjük személyes adataikat és adatvédelmi jogaikat
  • Kerüljük a személyes érdekeink és a Revolut és ügyfelei érdekei közötti konfliktusokat
.

Csapatunk

„Dream Team" filozófiánk egyszerű: Bevonzzuk, alkalmazzuk és megtartjuk a legjobb embereket, és megfelelő körülményeket teremtünk nekik ahhoz, hogy csodálatos dolgokat tudjanak létrehozni ügyfeleink számára.

Így kell kinéznie:

  • Tisztességesen cselekszünk és betartjuk a törvényeket
  • Bízunk az embereinkben, mert a legjobbakat alkalmazzuk
  • Mindenkivel udvariasan és tisztelettel bánunk
  • Biztonságos és egészséges munkakörnyezetet biztosítunk
  • Kedvesek vagyunk az emberekkel
  • Támogatjuk a karrierépítést
  • Megosztjuk a tudásunkat
  • Bátorítjuk az embereket, hogy hallassák a hangjukat
  • Minden foglalkoztatással kapcsolatos panaszt komolyan veszünk
.

Közösségeink és az érdekelt felek

Elkötelezettek vagyunk a változás iránt. Fontosnak tartjuk, hogy „jobbá tegyük a világot, mint ahogy találtuk" - akár az ökológiai lábnyomunk minimalizálásával, akár a tisztességes verseny előmozdításával, akár azoknak a közösségeknek a fejlesztésével, ahol élünk és dolgozunk. A Revolutnál tudjuk, hogy fontos szerepünk van az általunk kiszolgált közösségek hosszú távú jólétének támogatásában.

Így kell kinéznie:

  • Együttműködünk a kormányokkal és a szabályozó hatóságokkal, hogy segítsük az ügyfeleinket védő irányelvek kidolgozását
  • Erősítjük a versenyt azáltal, hogy nagyobb választékot, értéket és szolgáltatásokat kínálunk az ügyfeleinknek
  • Küzdünk a pénzügyi bűnözés és csalás ellen
  • Figyelünk döntéseink társadalmi és környezeti hatásaira
  • Az ügyfelek számára lehetőséget biztosítunk arra, hogy az alkalmazáson belül könnyen adományozhassanak jótékonysági célokra
  • Üzleti kapcsolatainkban átláthatóak vagyunk
  • Tisztában vagyunk az ellátási láncainkkal
.

Kockázatkezelés

A Revolut vállalati kockázatkezelési keretrendszere meghatározza a kockázatok azonosításához, méréséhez, nyomon követéséhez, mérsékléséhez és jelentéséhez való megközelítésünket. Megszabja az érintettek szerepkörét és felelősségét, és arra kér mindenkit, hogy vállaljon felelősséget tetteiért.

Így kell kinéznie:

  • Megfelelő készségekkel és tudással rendelkezünk a feladataink szakszerű ellátásához
  • Megértjük a ránk vonatkozó megfelelési szabályokat és törvényeket
  • Felelősségteljes és fenntartható növekedésre törekszünk
  • Nem áldozzuk fel a minőséget a gyorsaság oltárán
  • Gondoskodunk arról, hogy minden munkatársunk elvégezze a kötelező képzéseket

A döntéshozáshoz való hozzáállásunk

Figyelembe vesszük döntéseink etikai következményeit, és csak akkor cselekszünk, ha ezt megfelelő módon tehetjük. Tedd fel magadnak a következő kérdéseket. Ha igennel válaszolsz mindegyikre, akkor a döntés, amelyet meghozni készülsz, helyénvalónak tűnik. Ha a válasz a „nem", vagy nem vagy teljesen biztos a dolgodban, először kérj segítséget. Kérj útmutatást.

Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket

  1. 1
    Az ügyfél eredménye

    Az ügyfeleink érdekeit szolgálja a döntésem?

  2. 2
    Becsületesség és integritás

    Büszke lennék-e a döntésemre, ha a hírekben beszámolnának róla?

  3. 3
    Megfelelés a törvényeknek, szabályozásoknak és az irányelveknek

    Megfelelnek az intézkedéseim az összes szabályozási és jogi követelménynek?

  4. 4
    Hosszú távú elképzelések

    Vajon öt év múlva is jó ötletnek fog tűnni ez a döntés?

Zárógondolatok

Martin Gilbert, Revolut Chairman

Alapértékeink jelentik minden tevékenységünk szívét és lelkét. Ezek vezetnek minket a nehéz és a jó időkben egyaránt, és ezekhez kell tartanunk magunkat nekünk, vezetőknek is. A vezetők felülről adják meg az alaphangot, demonstrálniuk kell, hogy a Revolut értékeivel együtt élnek és lélegeznek. Ezt a magatartási kódexet a Revolut igazgatótanácsa hagyta jóvá, és az általunk követett helyes magatartás elveit tartalmazza.